Villám Béla gyorstalpaló gyalogkakukkja

A kisÖreg

Sárga Péter-PestimesE ( részlet)

Két deszkás áll az ajtóban. A villamosban. Megyek valahová. Nézem őket. Kopott, seggben löttyedt, lánccal lóbálkozó, boka felé vékonyodó zsíros farmer, kapucnis pulcsi, baseball-sapka. Ismered. De aztán jobbról meglöttyen valami. Egy utas hirtelen felpattan a helyéről, egy kisöreg, régi, barna, prémgalléros télikabátban, a deszkások mellé lép, kirántja műanyag, SZTK- keretes szemüvegét és a fiatalokhoz nyomja a képét. ÉN MÁR 76 ÉVES VAGYOK. TE HÁNY ÉVES VAGY? És az egyik deszkásra mutat. Közben meg vigyorog, eszeveszettül. A villamosban mindenki ledermed. Mi ez? Forgatás? Ki ez a kisöreg és mit akar? És miért éppen tőlük? A tizenéves deszkások röhögnek. Ők az új generáció. Be nem szarnának semmitől. TIZENKETTŐ. Mondja az egyik. A prémgalléros kisöreg azonban nem éri be ennyivel. Orrán a hatalmas SZTK- kerettel tovább vigyorog és a másik srácra mutat. ÉS TE? TE HÁNY ÉVES VAGY? A villamos társasága bezárkózik. Valami gáz van az öreggel, konstatálja mindenki. Jobb távol maradni. Ez őrült, vagy megveszett. Az öreg meg nem tágít. A választ várja. A válasz meg várat magára. És a következő megálló sehol. LEHET, HOGY 10, LEHET, HOGY 14. Incselkedik a deszkás. HÁNY ÉVES VAGY? Vicsorog az öreg. NEM MONDOM MEG. Mondja a srác és a haverjára nevet. A kisöreg meg, mintha mi sem volna természetesebb, magyarázat nélkül, egyszerűen otthagyja őket és a szétváló tömegben a villamos elejébe siet, orrán még mindig az SZTK- kerettel. És a következő megálló sehol.

PestimesE

A felirat

Ma délután hírdetőtáblákra ragasztgattam cédulákat. A saját, még nem létező cégem plakátjait. Új Technokol Rapiddal. Ragaszkodom az elveimhez. Az Új Technokol Rapid egyébként abban különbözik a régitől, hogy fele akkora, jobbára csak levegőt tartalmaz, és hogy egy kis használat után eltörik a tubusa és kifolyik az ember tenyerébe. Az egyik oldalán az áll: Alkalmas iskolai és barkács célokra. A másik oldalán meg: Gyermekek kezébe nem kerülhet. Szóval cikk-cakkban kavirnyáltam egyik utcából a másikba és hírdetőtáblákat vadásztam és ha találtam összeragasztgáltam a hirdetésemmel. Egyszer csak, egy eldugott kisutcában profi fotósboltot fedezek fel, ami nagykereskedelmi boltnak hirdeti magát és majd minden világcég neve ott virít a kirakatüvegen. Hűha. Álmaim boltja előtt álltam. Volt előtte egy hirdetőtábla, azt még előbb jól összeplakátoztam, aztán óvatosan megközelítettem az üzletet. Jó nagy kirakatüvegek a bizonytalan vásárlóknak és a félénk érdeklődőknek. Bent fotókellékek, az üvegezett asztalokban filmek: KODAK, FUJI, NIKON, látom a kirakatüvegen. Helyben vagyunk. Arra gondolok, be kéne térni és egy jövőbeli cél érdekében megtudakolni, ugyan mennyibe kerül manapság egy jó minőségű fekete- fehér filmtekercs. Már az ajtónál állok. Egy lépést teszek a kilincs felé. Hirtelen arra gondolok mégse. Majd máskor, legközelebb. Aztán visszahőkölök az ajtóüvegre kiragasztott nagy sárga betűktől: KÉRJÜK, NE ÁLLJON AZ AJTÓ ELÉ!
Elmenekülök. És közben úgy érzem a boltból figyelik távolodó lépteimet.
pest

vAkaratok

Estike

És az a hely. Nem hittem a szememnek. A New York-ot majmoló csili- vili vagy túl trendi pesti helyek után az Estike, kérem egyszerűen egy kollégium pince klubja. A maga szétrúgott ajtóival, eldugult WC-ivel és ugri-bugrizó diáklányaival. Kétezer nyolcban. Az egyetlen piszuár, ami az est végére eldugult magányosan szolgálta a sört vedelő ifjakat, fekete szemeteszsákkal megalázott kollégája mellett. Valamikori fehér csempe testén nem aznapi hányás nyomai virítottak. Rózsaszín pepita dizájn. SZARSZAG. A pult körül. Nem, mert valaki befingott az egynyolcvan magas, levegőtlen helyiségbe. Az a szag nem is a WC-ből jött. Ott voltak más szagok. Nem. Ez a szarszag olyan határozott volt, mintha valaki egyenesen a pult tetejére kulázott volna. Átadtam B.-nek a szaloncukrot, amit útban odafelé találtam egy kuka mellett. BOLDOG MIKULÁST, mondtam. Aztán megláttam, hogy a pulton egy kosár tele van hasonló szaloncukrokkal. KÖ-SSZ-III. Kiáltott B. egy kicsit harsányabban, mint kellett volna, az én fejemben meg összeállt a kép. Egy másodperc alatt játszódott le, míg B. a cukornak örült. Egy szaloncukor története. Rejtélyes eltűnése és kalandos visszatérése. Ki az aki a koncert előtt távozott és ki az aki, nem tud beletalálni egy méterről egy kukába. Aztán megkérdeztem B.-t, mi a fasztól van itt, ilyen rettenetes szar szag. AZ A PÁLINKA, mondta B. NAGYON JÓ PÁLINKÁJUK VAN ÉS OLCSÓ. Ezt már a telefonban is mondta. Mintha a pálinka miatt kívánkoznék a koncertjét megnézni. A pult fölött, egy fehér műanyag táblán alkoholos filccel az itallap:
OLCSÓ SÖR, zárójelben: Soproni, 250. Alatta: DRÁGA SÖR, zárójelben Dreher, 270.
A szarszag tehát megszünőben. És diáklányok ugra- bugrálnak. Nem hiszek a szememnek.