Klaus Molotov régóta magáénak érezte Truman Capote nagyjából örök gondolatát, miszerint otthon ott van az ember, ahol otthon érzi magát. Klaus is magáénak érezte ezt a gondolatot.
Egy ideje már úgy van ezzel, hogy ő bizony bárhol otthon tudja magát érezni. Úgy érezte, zseniális szerelmével akármerre megy a világban, bárhol otthont tudnak teremteni. Valójában a hangsúly azon van, hogy teremteni. Molotov tényleg más ember lett. Istentől és zseniális szerelmétől kapott egy új esélyt, és egy új életet. Minden bizonnyal így van. Ebben az új életében otthonra lelt. Igazi otthonra. Ugyanaz volt az otthona, mint korábban, csak már máshogy érezte magát ott. Otthonra talált otthonában. Tényleg otthon érezte magát.
Egy-két évvel ezelőtt, mikor még eléggé komoly problémák voltak Molotovval, és nem nagyon tudott együtt élni a családjával (az apjával, Hans-szal, és anyjával, Heatherrel, valamint testvéreivel; a macskáival nagyon jól megvolt ő, eléggé jó kapcsolatot ápoltak, nagyon szerette, és ma is nagyon szereti macskáit, és a macskái is őt), Klaus eléggé gyakran elment otthonról. Nagy veszekedések voltak, és Klaus csomagolt. Ilyenkor el tudott menni néhány barátjához, akiknél megpihent pár napra, aztán meg irány haza. Hans és Heather mindig visszafogadták őt nagy sírások közepette, Klaus pedig kereste önmagát és legbelső otthonát. Megpróbálta megérteni, megérezni, milyen ember ő valójában. Olyan ember, aki annyira nehezen tudná magát jól érezni otthonában?
Klaus nem akart olyan ember lenni, akinek nincs otthona. Hiszen úgyis lehetünk otthontalanok, hogy van hajlék a fejünk fölött. Klaus Molotovnak egyébként nagyon jó dolga volt. Az elmúlt években mindene megvolt, legalábbis azt hitte, hogy mindene. Valójában szívbéli hajléktalan volt, és ezt nem tudta elviselni. A végén már koporsónyi békéért imádkozott Istenhez. Isten azonban azt üzente neki, hogy keressen magának igazi társat, és nyugodjon meg a társa szívében, abban a szívben találjon otthonra. Mint tudjuk, Molotov elindult. Klaus keresett. Aki keres, az a kereső, és aki talál, az a boldog, így megy ez.
Amíg kereste a társát, addig talált magának még más boldogságot is. Egy ideig valóban úgy érezte, hogy Kosztolányinak van igaza, aki azt írta, hogy a boldogság tulajdonképpen nem más, mint a szenvedés hiánya.
Mikor Klaus szépirodalmat olvasott, nem szenvedett. Akkor sem szenvedett, mikor filmeket nézett, vagy zenét hallgatott. Sőt, nem hogy nem szenvedett, hanem boldog volt. Tudta, hogy mindig is nagyon hálás lesz Ingmar Bergman filmjeinek, a Tool nevű zenekarnak, vagy épp Salinger könyveinek. Mert boldog volt, mikor a művészettel foglalkozott. Ezek hatására Klaus is szereplője, mintegy részese akart lenni ilyen művészeti tevékenységeknek. Ő is el kezdett írni, komolyabban az irodalom felé fordult. Úgynevezett művészi gerillaakciókat szervezett, nem csak úgy részt vett rajtuk. Úgy gondolta, hogy az írásban, az előadóesteken valósíthatja meg igazán önmagát. Közben azért eszébe jutott, mit mondott Hamletnek apja szelleme, tehát megpróbált hű lenni önmagához, ami egyáltalán nem volt könnyű. Küzdelmes élet következett, viszont a küzdelemből, abból, hogy Klaus a nehezebb utat választotta, olyan mély kielégülés következett, ami már majdnem boldogságnak volt nevezhető.
Mintha Klaus korábban nem is tudta volna, mi az a boldogság. Abban szeretett volna hinni, hogy egy jó könyv elolvasása, vagy egy jó film megtekintése által tényleg jobb emberek lehetünk. Ő legalábbis ezt tapasztalta, ezt érezte magában. Elviselhetőbb lett az élete a könyv, film, zene hatására. Később pedig a boldogságot is megtapasztalhatta. Amikor írt, és felolvasta, egyáltalán felolvashatta, amit írt, olyan mély örömöt érzett, mint korábban soha.
Kiállt, vagy kiült az emberek elé, és felolvasta, amit akart. Azt akarta, hogy mindenki megtudja, ki is ő valójában. Azt akarta, hogy mindenki örüljön Klaus Molotovnak, és annak, hogy tudhatják, kicsoda ő. Nyilván mindig is szerette volna magát megmutatni, hogy látva lássák őt is. S mikor látták őt azok, akik láthatták, Klaus tudta, olyasmi jutott neki osztályrészül, ami nem jut akárkinek. És oly sok mindent kapott, hogy az elég lesz egész életére, sőt, másoknak is adhat belőle. Tehát Molotov adni akart. Néhány szót, gondolatot, hisz a boldogságot csak adni lehet.
Budapest, 2008. december 15.
.
