Krizso - MORNING RUTIN

.


I wake up at seven’o clock in the morning.

Csodahólánc! A lánc, ami összeköt! A csoda, ami hétköznapi! Hohohó! Csodahólánc! Ilyen még a jetinek sincsen, pedig az aztán tudja, mi a hó, ilyen csak Önnek lesz, és csak Most, és nem máskor! Miért? Mert meg fogja rendelni tőlünk! Hogy miért rendeli meg? Ostoba vagy, Józsi! Mert leesett a hó! Kérdezd csak meg az asszonyt, akar-e síelni? Hát persze, hogy akar! De ne hidd, Józsi, hogy csak úgy felmész a hegyre a verdával, nem-nem, csak a csodahólánccal fogod felvonszolni a kocsid seggét, a Csodahólánccal, a Csodahólánccal! Reklámot hallottak. És most következik a Pikszíztől a Neon Sugar Baby Killer Otherside Grandmother Ratifikacion Sulfid Pop-o-rama!

Hello, Baby this is the fukszmájz
This is the fukszmájz szlóvli eternety
This is the fukszmájz szlóvli eternety
I am the Killer pjúrifájt

I wake up at seven’o clock.
I have a shower, and brush my teeth.
This is good for me.

sss
Ébredj rákenrollal! Otthonodba tekerjük a Kelet-közép európai rocktörténelem hőseit, és nincs az a légköri zavar, ami megállíthat bennünket. BKV sztrájk? Gazdasági válság? Érdekel? Ne érdekeljen, a Híradó nyolckor lesz, és ez most a REGGELI RockKÁVÉ, rock? Áve! Persze itt is lesz BKV, haha, de ez nem az, haver, hanem a B.K.V., röviden a Barátság Kőolajvezeték, a kilencvenes évek ikonikus poszt-punk formációja! Tőlük tekerjük most az Undorító Fantomok című nótát! Nosztalgiázzatok velünk!

Az Undorító Fantom a saját lábán
Jár ahogy azt nem teszi senki sem
A Undorító fantom undorító arca
Miközben jár, végtelen

Úgy jár ő ahogy senki se jár
Olyan Undorító, mint senki sem
Az Undorító Fantom undorító
Száját nagyra nyitja, kisszívem
sss
Rádió Mix! Rádió Mix! Rádió Mix! sss Slovenszkaja maulicska tvrtiga putkó olle-olle… sss A héten többször is megfenyegették az Észak-oszétiai terroristákat, mert állítólag. sss Én egész életemben azokkal a gyerekekkel voltam. Azokkal. sss Divison Vulgar Marduk Experinted goes to American Driver’s Pub. sss Bartók rádió Budapest. Pontos időjelzést adunk. Hét óra húsz perc. Bibip-bibip. sss I need a Hero! sss Rengeteg levél érkezett a közvélemény-kutatásra: te milyen rádióműsort csinálnál? Lássuk csak, elsőnek egy vérfagyasztó levél akadt a kezembe, Laci küldte: sziasztok, kurva jók vagytok, imádlak titeket! – köszönjük, Laci. – nagyon hiányzik az éterből egy sátánista-fasiszta rádióműsor, amit a kezdő-, és már vájtfülű fasiszta-sátánisták is szívesen hallgatnának…
Kriszta, szerinted milyen a vájtfülű sátánista?
Szerintem ilyen öreg róka, nem ma fordította meg a keresztet….
HAHAHAHAHA! Én ezt imádom a Krisztában, gyerekek!
De egyáltalán milyenek a fasiszta-sátánisták, Kriszta?
Hát akik megfordítják a horogkeresztet.
Meg lehet fordítani a horogkeresztet? HAHAHAHAHA! Telefonáló?
Próbálta már valaki megfordítani a horogkeresztet? Hát, kedves Laci, köszönjük szépen a javaslatot, a témában még tájékozódnunk kell, de tudjátok gyerekek, van az a fránya médiatörvény, úgyhogy most határolódjunk el Laci levelétől, tehát most itt kimondjuk a Reggeli Csummerájban, hogy nem fogunk fasiszta-sátánista műsort készíteni, elnézést, Laci, Kriszta, mondjad te is.
Nem fogunk fasiszta-sátánista rádióműsort készíteni.
Nagyszerű, akkor most sikerült elhatárolódnunk, lássuk a következő levelet…
Magdi írta, köszönjük, Magdi, azt írja Magdi, hogy: nagyon szeretnék egy olyan műsort, amiben a betelefonálók megalázhatnának valakit, akár durva, vagy obszcén kifejezésekkel is… Ez nagyon tetszik, de hát ilyen műsor már van, ugye, Kriszta?
Van, igen, Alázd Meg Albertet, az a címe.
Látod, Kriszta, nekem is úgy rémlett, hogy van már ilyen, de hát ebből látszik, nincs új a Nap alatt, a jó ötleteket mindig megcsinálják, úgyhogy kedves Magdi, telefonálj bátran, és Alázd Meg Albertet! Bármit mondhatsz neki, tényleg bármit, és csak nem emelt díjas tarifa, most mondja nekem a kollega, nem emelt díjas, egy helyi hívás áráért tíz. Micsoda? TÍZ PERCIG ALÁZHATOD ALBERTET, ha ezt kihagyod, Magdi, én nem is tudom mit csinálok veled…

BRRRRzzzzz z z z z.

I wake up at seven’o clock in the morning.
I have a shower, and brush my teeth.
I listen to the radio.
I eat my breakfast, drink coffee, and go working.
This is good for me.
.

Barnás Márton - ITTHON, OTTHON

Klaus Molotov régóta magáénak érezte Truman Capote nagyjából örök gondolatát, miszerint otthon ott van az ember, ahol otthon érzi magát. Klaus is magáénak érezte ezt a gondolatot.
Egy ideje már úgy van ezzel, hogy ő bizony bárhol otthon tudja magát érezni. Úgy érezte, zseniális szerelmével akármerre megy a világban, bárhol otthont tudnak teremteni. Valójában a hangsúly azon van, hogy teremteni. Molotov tényleg más ember lett. Istentől és zseniális szerelmétől kapott egy új esélyt, és egy új életet. Minden bizonnyal így van. Ebben az új életében otthonra lelt. Igazi otthonra. Ugyanaz volt az otthona, mint korábban, csak már máshogy érezte magát ott. Otthonra talált otthonában. Tényleg otthon érezte magát.
Egy-két évvel ezelőtt, mikor még eléggé komoly problémák voltak Molotovval, és nem nagyon tudott együtt élni a családjával (az apjával, Hans-szal, és anyjával, Heatherrel, valamint testvéreivel; a macskáival nagyon jól megvolt ő, eléggé jó kapcsolatot ápoltak, nagyon szerette, és ma is nagyon szereti macskáit, és a macskái is őt), Klaus eléggé gyakran elment otthonról. Nagy veszekedések voltak, és Klaus csomagolt. Ilyenkor el tudott menni néhány barátjához, akiknél megpihent pár napra, aztán meg irány haza. Hans és Heather mindig visszafogadták őt nagy sírások közepette, Klaus pedig kereste önmagát és legbelső otthonát. Megpróbálta megérteni, megérezni, milyen ember ő valójában. Olyan ember, aki annyira nehezen tudná magát jól érezni otthonában?
Klaus nem akart olyan ember lenni, akinek nincs otthona. Hiszen úgyis lehetünk otthontalanok, hogy van hajlék a fejünk fölött. Klaus Molotovnak egyébként nagyon jó dolga volt. Az elmúlt években mindene megvolt, legalábbis azt hitte, hogy mindene. Valójában szívbéli hajléktalan volt, és ezt nem tudta elviselni. A végén már koporsónyi békéért imádkozott Istenhez. Isten azonban azt üzente neki, hogy keressen magának igazi társat, és nyugodjon meg a társa szívében, abban a szívben találjon otthonra. Mint tudjuk, Molotov elindult. Klaus keresett. Aki keres, az a kereső, és aki talál, az a boldog, így megy ez.
Amíg kereste a társát, addig talált magának még más boldogságot is. Egy ideig valóban úgy érezte, hogy Kosztolányinak van igaza, aki azt írta, hogy a boldogság tulajdonképpen nem más, mint a szenvedés hiánya.
Mikor Klaus szépirodalmat olvasott, nem szenvedett. Akkor sem szenvedett, mikor filmeket nézett, vagy zenét hallgatott. Sőt, nem hogy nem szenvedett, hanem boldog volt. Tudta, hogy mindig is nagyon hálás lesz Ingmar Bergman filmjeinek, a Tool nevű zenekarnak, vagy épp Salinger könyveinek. Mert boldog volt, mikor a művészettel foglalkozott. Ezek hatására Klaus is szereplője, mintegy részese akart lenni ilyen művészeti tevékenységeknek. Ő is el kezdett írni, komolyabban az irodalom felé fordult. Úgynevezett művészi gerillaakciókat szervezett, nem csak úgy részt vett rajtuk. Úgy gondolta, hogy az írásban, az előadóesteken valósíthatja meg igazán önmagát. Közben azért eszébe jutott, mit mondott Hamletnek apja szelleme, tehát megpróbált hű lenni önmagához, ami egyáltalán nem volt könnyű. Küzdelmes élet következett, viszont a küzdelemből, abból, hogy Klaus a nehezebb utat választotta, olyan mély kielégülés következett, ami már majdnem boldogságnak volt nevezhető.
Mintha Klaus korábban nem is tudta volna, mi az a boldogság. Abban szeretett volna hinni, hogy egy jó könyv elolvasása, vagy egy jó film megtekintése által tényleg jobb emberek lehetünk. Ő legalábbis ezt tapasztalta, ezt érezte magában. Elviselhetőbb lett az élete a könyv, film, zene hatására. Később pedig a boldogságot is megtapasztalhatta. Amikor írt, és felolvasta, egyáltalán felolvashatta, amit írt, olyan mély örömöt érzett, mint korábban soha.
Kiállt, vagy kiült az emberek elé, és felolvasta, amit akart. Azt akarta, hogy mindenki megtudja, ki is ő valójában. Azt akarta, hogy mindenki örüljön Klaus Molotovnak, és annak, hogy tudhatják, kicsoda ő. Nyilván mindig is szerette volna magát megmutatni, hogy látva lássák őt is. S mikor látták őt azok, akik láthatták, Klaus tudta, olyasmi jutott neki osztályrészül, ami nem jut akárkinek. És oly sok mindent kapott, hogy az elég lesz egész életére, sőt, másoknak is adhat belőle. Tehát Molotov adni akart. Néhány szót, gondolatot, hisz a boldogságot csak adni lehet.

Budapest, 2008. december 15.
.

Gramov - Vagina dentata

.

- Az irodalom meghalt, és mi öltük meg őt, - kezdett bele mondandójába a kocsmáros, miközben a soron következő tányérba, a gőzölgő bajor virsli mellé smasszer módjára odavágott egy evőkanálnyi dijoni mustárt – csak tudja, Gramov, ez a sok idióta szövegkritikus valahogy nem vette figyelembe az apró betűs részeket. - majd elém tolt egy adag bajor virslit.
- Mi tagadás, Herr Nietzsche, sokkal, de sokkal értelmesebben hangzik így a passzus. - feleltem neki, majd kezembe vettem a virslit, belemártottam a mustárba, és jókorát haraptam a végéből.- Kérek egy búzasört is! - szóltam.
Az öreg rozmár csapolás közben folytatta a megkezdett gondolatmenetet:
- Hogy is ölhetnénk meg mi Istent? Micsoda faszság, Kérem szépen! gondoljon bele, mi történt Babilonban. Mindenki hulla részeg volt, és egy okostojás rájött, hogy tornyot kell építeni, és akkor letaszíthatják istent az égből. Már ne is haragudjon, de ez nonszensz! Miféle isten az, aki elhiteti az híveivel, hogy őt csak úgy le lehet baszarintani, mint egy hitvány piást a bárszékről! Hahaha! - az öreg rozmár úgy rázkódott a röhögéstől, akár a szovjet felültöltős mosógép.
Ezután a rozmár feje levált testéről, és közeledni kezdett arcomhoz. Egyszerűen úszott a levegőben a kocsmapult fölött. Pálinkától bűzlő pofájából nyál csorgott a sörömbe, a virslimre, míg szép lassan kitakarta egész látómezőmet. Az arcszőrzet irritálta a számat, az arcbőrömet. Aztán a pálinkaszag összekeveredett valami egészen érdekes, idegen illattal. Pár másodperc múlva már csak ezt a szagot éreztem, a pálinkaaroma teljesen felszívódott. Ebben a pillanatban úgy pattant elmémbe a felismerés, akár a zsebtolvaj a Boráros téren: ez a rozmárarc nem más, mint egy megtermett női nemi szerv. Nem volt mit tenni, itt bizony nyalni kellett. Mi mást tehet a tarajos sül ilyen helyzetben?
A dolog azonban lassan kezdett kínossá válni: bizony a pinának fogai nőttek, és nekilátott arcom jóízű elfogyasztásának.

Hirtelen felébredtem. A kutyám nyalogatta a számat.
- Ó, bazd meg, Romolus! - ordítottam rá, miközben próbáltam letörölni kutyanyálban úszó arcomat. Tudtam, hogy ez Romolusnál a szeretet egyik legfőbb megnyilvánulása. Ezen kívül ő az én élő ébresztőórám. Minden áldott nap, pontban reggel hat óra harminc perckor Romolus ott terem ágyam mellett, és egyszerűen csókolózni kezd velem, mert tudja, mennem kell dolgozni. Bizonyos esetekben nálam is sokkal jobban tudja.
Kimegyek a fürdőszobába. Felnyitom a vécé tetejét, és megnézem, hogy milyen színű folyadékot hagytam benne. Ez nálam szokássá vált, ebből derül ki számomra, hogy előző este mit, mennyit és hol fogyasztottam. Ha például a Fényes Tüskében söröztem és vodkáztam, akkor holtbiztos: a vizelet aranysárga, és kolloid halmazállapotú. Ha a Goromba Sünben voltam, és Rozsdás Tüske koktélt ittam egész éjjel, akkor a húgy színtelen és szagtalan – a koktéllal ellentétben, mely nevéhez híven vörösesbarna színű. Szóval így megy ez. Praktikus módszer, mert ha nagyon berúg a tarajos sül, másnap mégis rekonstruálhatja magában az éjszaka legalább egy kis szeletét.
Szóval, mint minden reggel, ma is hugyoztam egyet. Az álom nem ment ki a fejemből.
„Ez a „pina fogakkal” dolog, hol is volt? Ja, persze, tegnap olvastam Pelevinnél A Metamor Szent Könyvében, abban meg a főhős Camile Pagliánál olvasta. Most mi van?” - baromira idegesített hajnalban mindenféle intertextualitás. Bedobtam a pirítós sütőbe két szelet kenyeret, bekapcsoltam a laptopot, és beírtam a Google-be a „vagina dentata” stringet.
„Aki keres, az a kereső...” - olvastam Molotov barátom novellájában a minap. A Google én vagyok – jutott eszembe erről egy laza Mátrix-aromával dúsított Flaubert-i asszociáció. Meggyújtottam utolsó szál cigimet, és ezalatt ráklikkeltem a Google Jó napom van szolgáltatására, mely rögtön az első keresőtalálat oldalát hozza be. Kényelmes megoldás, akkor, ha a sül olyan valamit keres, amit tuti biztos azonnal megtalál, vagy egyszerűen csak a szerencsére akarja bízni magát. Vártam a napi meglepetést, ami tudtam: vagy egy szadomazo pornóoldal lesz, vagy a Wikipédia „vagina dentata” című szócikke. Ennek is, annak is örültem volna, de az ajándék még váratott magára: elkészült a pirítós, úgyhogy ki kellett mennem érte a konyhába. Bedörzsöltem a ropogósra sült, illatos szeleteket fokhagymával, megkentem vajjal, majd felszeltem a maradék fokhagymát és rászórtam a kenyerekre. Visszatértem a notebook elé.
Csodák csodájára a Wikipédia szócikk jelent meg. Egészen rövidke volt. Azt írta, hogy a vagina dentata, az úgynevezett fogazott pina latin elnevezése; különböző kultúrák népmesei, mitológiai hagyományaiban találunk fogazott pinájú nőket, általában tanulságos mesék (angolul: cautionary tales) szereplőiként. Sigmund Freud ismertette meg a nyugati világgal ezt a fogalmat, és a kasztráció jelenségével hozta párhuzamba. Ezen kívül egy érdekes mítosz Erich Neumann által összefoglalt rövid tartalmát is közölte a szócikk: „A Szörnyű Anya (The Terrible Mother) vaginájában egy hal lakozik, a hős legyőzi a Szörnyű Anyát, kiveri a fogakat vaginájából, és így igazi nővé változtatja őt.” Üzenem Vlagyimir Propp professzornak, A mese morfológiája című – egyébként általam nagyra értékelt – tudományos alapmű szerzőjének: „Ezt kapd ki, öreg!”
És íme: el is készült vala frissiben legújabb költeményem:
Vagina dentata

mini-episztola
a Szörnyű Anyának
Camile Pagliának
Gustave Flaubert-nek
Propp professzor úrnak
Viktor Pelevinnek
és mindenkinek, aki igazán tiszteli a nőket


Aki keres, az kereső -
Folyománya:
A Google én vagyok és
Marha Jó napom van!
Gondolatom szárnyán
mint a Neo bőrkabátján
száll hozzátok dalom!
Álmomban látom arcod a
vagina dentata.
Kicsi Nietzsche
ne bánts kincsem!
Mer' kiverem a...
fogaidat
fogaidat
fogaidat

Ó Propp, pajtikám,
Tudom, mondtad te már:
A mesében a hármas szám
rettentő menő.
De eljön majd barátim'
a hímtagok messzenéző merevedése!
Fogaidat, te fura pina
nem mereszted a kurafira!
menten mind lereszelem,
mint fokhagymát
a pirítóson,
és kenyérre kenlek akkor
mint jóízű vajat.
Édes leszel majd,
mint szülőanyánk
Igazi nő, nem plázacica!
Na, a franc vigye el! Már fél kilenc. Uccu neki, fürdőszoba, kaki-pisi-hányás-hasmenés, fogmosás, öltözködés; csomagolás: szerződések, személyi iratok: útlevél, személyi igazolvány, lakcímkártya, azonosító csip, - rendben; karakterszámláló gép, számlatömb, nyugtatömb, ragasztó, olló, kenőkés, uzsonna, jelenléti ív, munka törvénykönyve - ja ez nem kell – oké. Mehetünk. Majd hanyatt vágódtam a lépcsőn, mert éppen Erza néni sündörgött seprűjével éppen az utamban.
- Hát fiatalember, meztélláb, ilyen hidegben! - szólt oda rikácsoló hangján az öreglány.
- A kurva életbe! - visszarohantam a cipőmért. Épp a ház elé értem, amikor begurult az ajtó előtti buszmegállóba a 345.678-as V jelzésű autóbusz, amire éppen hogy fel tudtam szállni.
.

AlkoholPista összeomlása

.

.

-Barnás Márton-

AlkoholPista összeomlása

Jónás Tamásnak,
Michael Douglasnek,
a Motörhead együttesnek
és másoknak

ha te szeretnél
és én szerethetnélek
én nagyon szeretnélek
így viszont
lejátszuk a meccset
értem s érted
szörnyű meccs lesz
lejátszuk s a végén
megháláljuk
egyébként a meccsen lesz
majd minden
csak győztes s vég nem
tehát lejátszuk a meccset
és nem leszünk mert
nekünk nem szabad lennünk
lejátszuk a meccset hogy
egymást a fájdalomban megtaláljuk
s én oly hideg tekintetet vetek
ránk hogy beléd fagy a lélek
s az utolsó szavad mely szavam
nem hagyja el számat
csak szíved vázát őrzöm
nem azt ami enyém valójában
a végén mindig hálát adunk
és most hőségriadó van és csend és napolaj és élet
félek de már nem én félek
.

Paranoid android

.

.
-Barnás Márton-
.

Klaus Molotov (akit ismerősei csak Udonak hívnak) különleges képességekkel rendelkezett. Éppen betöltötte huszonötödik életévét mikor Jennyt (teljes neve: Jenny Fair) elcsábította (magyarán leitatta, és megdugta) – a maga módján (inkább megerőszakolta?). Jenny magához tért. Mi történt, kérdezte Molotovot. Beporoztalak, mondta a fiú. Mi van, kérdezte a lány. Telibe basztam a méhedet, kiabálta Udo. Ekkor Jenny megátkozta Klaus egész családját. Például ilyet mondott neki, hogy: Szüljön anyád sünt! Durva, ugye? Kilenc hónap múlva Heather (Molotov anyja) egy sünnek adott életet. Molotov nem ijedt meg. A sünhöz fordult. Kedves sün, mit kér azért, hogy elhagyjon minket, kérdezte Udo. Pénzt, vagy paranormális képességeket, kérdezte a sünt. A sün a paranormális képességeket választotta, és elment Las Vegasba kaszinózni. Fiam, nincs benned szeretet, mondta Klaus apja, Hans, mikor megtudta, mit tett Molotov. És sohasem volt, tette hozzá. Ezt Klaus is sejtette. Lehet, azért nem volt benne szeretet, mert már két hónaposan Magyar Fórumot olvasott. Tudta, hogy valaki kitépte, megette a szívét, és elküldte az Alpokba síelni. Azt csak később sejtette meg Klaus, hogy a tettes talán kedvenc unokanővére volt, akivel később szép, komoly, mély, és abnormális kapcsolata volt. Három évesen egy ágyban feküdt tíz éves unokanővérével. Jól érezték magukat, egymást. Megölelte, meg is simogatta őt kedvenc unokanővére. Klaus tudta, hogy ez volt a legszebb kapcsolata embertársával, ez volt unokanővére legbensőségesebb megnyilvánulása. Azt is tudta, hogy nem tart örökké az az alkalom, az a kapcsolat, és később nem akar már tudni a lányról. Minél előbb be kell fejezni a kapcsolatot, hogy később (kb. tíz év múlva) ne fájjon annyira. Tudja, Udo, ha szeret valakit, le akar feküdni vele. De én nem feküdhetek le magával, mert maga az unokaöcsém, mondta Klausnak kedvenc unokanővére. Molotov tudta, hogy ez esélytelen kapcsolat kettejük között. Egyébként is, unokanővére akkor már régóta a huszonöt éves Marco Polót szerette, Molotov pedig a tizenhárom éves Kate Winsletet. Kapcsolatuknak gyorsan vége lett, de a szó legfontosabb értelmében örökké tartott, viszont Klaus így nem lehetett boldog, és belepusztult. Legalább egy picit boldog lehetett unokanővérével.
Klaus Molotov öt éves volt, mikor felállította Thom Yorke szobrát háza udvarában. Minden reggel leborult előtte, imádkozott hozzá, és még néhányszor keresztet vetett, a The Bends című albumot hallgatta. Aztán elvonult a világ éhes tekintete elől. Molotov kikapart szemhéja mögül egy kolostort, ahol Immanuel (filozófus) A tiszta ész kritikája valamint Soren (filozófus) Félelem és reszketés című alkotását olvasta. Ha volt néhány felesleges perce, nézte, ahogy a felhők a földre zuhannak, vagy éppen ellenkezőleg: a földről az égeb zuhannak.
Klaus hat évesen visszatért a szüleihez, akik iskolába íratták. Első osztályban volt egy osztálytársa, Josephine, aki vak volt, és nem volt csúnya. Klaus beszélgetett osztálytársaival, hogy vak lányokat kellene dugniuk. De miért, kérdezték a fiúk. Azok legalább hálásak, mondta Molotov. ezután hosszasan szeretkezett Josephine-nel, de ez persze nem volt igaz Josephine pár nap múlva meghalt. Találkozott a szentendrei láncfűrészessel, aki levágta karjait, lábait, és Josephine elvérzett. Klaus meg sem simogatta őt. Apja, Hans ekkor mondta neki először, hogy nincs benne szeretet. De Udo ekkor már tudta, hogy nem csak akkor a tiéd egy nő, ha magadévá teszed. Josephine az övé volt, és ő Josephine-é. Annak ellenére, hogy egyik tanárnője leszopta őt, később pedig arra kérte Klaust, hogy hagyja el szüleit érte, és a tanárnő magába rántotta Molotovot. Klaus a szüleivel maradt, bizonyítványa kitűnő lett. Fiam, mit kérsz a kitűnő bizonyítványért, kérdezte Heather. Három piros pingponglabdát, mondta Udo. Megkapta. Másodikban is kitűnő lett a bizonyítványa. Szüleitől megint három pingponglabdát kért. Megkapta. Mindig megkapta a labdákat. Közben tíz évesen haverjaitól kapott egy bivalyerős spanglit. Elszívta és ütős volt az anyag. ivott is rá valami vodkát. Tíz évesen beszívva teljesen másképp látta a világot, és önmagát. Kate Winsletet szerette, de a nő nem is tudott Udo létezéséről, szerelméről. Udo kedvenc unokanővéréről sem tudott semmit, pedig az elmúlt években csak a lány volt igazán jó hozzá, de jobb, ha elfelejti őt, és ő is Udot. Talán már sikerült is. Molotov tizenkét évesen már heroinon élt, és puszta kezével operált sikeresen például daganatos betegeket. Mindenki szerette őt, ő viszont nem tudott szeretni. A halottait szerette, Kate-et, és unokanővérét – akik ebben az életben már nem lehetnek vele. Molotov tizennégy éves koráig mindig pingponglabdákat (pirosakat) kért kitűnő bizonyítványaiért. Tizennégy évesen felvették őt egy ferences gimnáziumba. Szülei büszkék voltak rá. Megint kérhetett valamit – a sikeres felvételiért. Egy tangát kért. Megkapta. Felvette, az összes piros pingponglabdát beledugta a tangába, és meghalt. Megfojtotta őt önmaga gyűlölete. Udo a Nagy Mauzóleumban találta magát. Itt volt Josephine is. Mint kiderült róla, mindig is asztaliteniszező akart lenni. Hat évesen bekövetkezett halála után is. Ott volt az asztal, Klausnál a labdák. De Josephine-nek nem voltak kezei (lábai sem), és ütők sem voltak. Molotov szomorúan nézett a lányra. Megérezte, kit veszített el. Josephine-ben ott volt Kate, valamint Udo unokanővére is, és az összes halott. És Udo már tudta szeretni a lányt. Annyira és úgy szerette a lányt Udo, hogy karokat, és ütőt, meg lábakat, és örök életet varázsolt a lánynak. Szerelemből, szerelemmel. Asztaliteniszeztek. Mielőtt Klaus újra élt volna, állt az apokalipszis közepén, és nevetett. Örömében könnyezett. Még nem volt huszonöt éves.

2007. augusztus 20.

Elekktoviszockij- 4. epizód

.


-4. epizód
Bugyboréklakban, avagy miként kapta Morran fia Vijjog a Petihal nevet

Amikor már úgy látszott, hogy nincs kiút a tél iszonyú szorításából, és kókadtak voltunk mindnyájan, Süllőbálna barátom elhatározta, hogy nála fogunk egyszer fenekedni, és megannyi napfényvizet iszunk majd, és közben messzi tájak muzsikája fog szólni folyton s folyvást.
El is érkezett az a nap, és öten gyűltünk össze akkor a Zöld Kígyó gyomrában: ott volt Morran fia Vijjog, Fájószívű Kék Süllőbálna, Szikkadt Kozák, Nagyorrú fia Nagyorrú, a Birkapásztor és Elektroviszockij. Elindultunk akkor, öten, mivel a hatodik, Szőke Iszák akkor nem jött el, mert aznap női bájakban lelte kedvét. Elindultunk hát az unyivermagba és összevásároltunk pezsdítő vizeket, napfényvizeket, laudánumot, sziljodkát, más egyéb halakat, vörös és lila hagymát, zsírt, meg kenyeret, de annyit, hogy az univerzális áruház öt szekerével kellett kitolni. Bugyboréklakba már egy óriásszekérrel jutattuk el a tekintélyes mennyiségű inni és ennivalót, amit felváltva toltunk el odáig. Nagyorrú fia Nagyorrú az örök garabonciás akkor még hazatért, hogy testét vízzel illesse és szappannal, mi pedig közben zsíros kenyereket gyártottunk és rettenetes halakat csomagoltunk elő, aminek én fennen örültem. Amikor Nagyorrú fia Nagyorrú visszatért, elkezdtük a mulatságot menten. A muzsikának véget nem érő árja egyenlőre még nem mászott igazán füleinkbe. Aztán hamarosan elérkezett a nagy hal ideje. Persze sziljodkát már ropogtattunk előtte is, rá pedig laudánumot gördítettünk feneketlen mély torkunkba, ahogy az már ilyenkor szokás.
A nagy hal arannyal volt bevonva, méretei öt hüvelyk hosszában, egy hüvelyk széltében. A hal szeme arany fényt árasztott magából, és Elektroviszockij látta akkor, hogy ez jó hal, és maga elé vette a halat és így kezdett beszélni:

„Hajnali kettőkor arra ébredtem, hogy anyukám gőzölgő főtt halat nyújt felém. Álmomban a kezemet nem tudtam megmozdítani. A tenyeremet hatalmas horgokkal erősítették a falhoz.
E hal vére sem hiába folyt el. Átkísérem a túlvilágba, méltóképpen és tisztesség teljesen.
Amikor sehova nem érünk majd, a kapunál a hal meglát, köszönteni fog majd engem, és így szól hozzám:
- Jöjj, barátom, sakkozzunk egyet! Itt már nincs szükségünk gondolatokra, mert ismerjük a mindent.
Erre én azt felelem:
- Megyek.
De ez a játszma sosem fog véget érni. Csak amikor megunjuk. És így beszél majd hozzám a hal:
- A méltóság. Megtanít minket várni. Lehet, hogy jobb volt odalent. A víz, a türkízszínű tenger, az hiányzik leginkább. Egyszer láttam a tengert, amikor lementünk nyaralni szüleimmel egész a Fekete-tengerig. Felfeküdtünk a víz tetejére, a nap csillogtatta pikkelyeinket. Ó az a csodálatos tenger.”

Elektroviszockij kivágta a hal szemét, beledobta a napfényvízbe, és megitta. Mindenki feszülten figyelte a szemet, hogy mi fog történni. Morran fia Vijjog ekkor felpattant és így beszélt:
- Petihal vagyok! A barátom emlékére énekeljük el azt a dalt! Petihal vagyok. Köszönöm Elektroviszockij, hogy ilyen tisztességben nyugodhat! Énekeljünk!
Akkor mindnyájan rágyújtottak az ősi nótára:

Sehol nyugszik már a hal,
sakkozik a víz-világ.
Énekel két jó barát
átszakadt immár a gát.

Lát engem és látom őt,
farkuszony vígan repes,
tengeráram rázza meg.
Semmi patak hömpölyög!

Sehol nyugszik már az ember,
sakkozik a bölcs-világ!
Felhők felett száll a dal,
Semmi hang és semmi csend!

Morran fia Vijjog arca ezután elváltozott: kesze-kusza fogak jelentek meg a szájában, szembogara kitágult. Pólóját hátából kinövő hatalmas hátuszonya szakította ki. Zöldfény kezdett égni körülötte, mindnyájan megnyugodtunk.
Tíz óra felé járt az idő, amikor Petihal a nagy mennyiségben fogyasztott napfényvíz és laudánum után sziljodkát áhított. A sziljodka adagolója pedig Elektroviszockij volt akkoriban, ezért Petihal leteperte őt a földre, de Elektroviszockij védte a sziljodkát, mert tudta, sora van annak. Ekkor azonban Nagyorrú fia Nagyorrú öklével fenyegette Elektroviszockijt és ilyen szavakkal illette őt:
- Halat kérünk, rögvest, a kutya meg a macska náthás fogkövét! - és rávetette magát a hal őrizőjére.
Elektroviszockij főgenerátora már túlmelegedett a küzdelem hevében, és kitépte magát a két kópé szorításából, a magasba emelte a zacskót, amiben a sziljodka volt, és ezt mondta:
- Belátom, barátaim, eljött már az idő!
És megnyílt akkor a zacskó, és ettek a sziljodkából mindnyájan, innentől kezdve óránként.
Petihal rögtön utána kezébe vett egy zsíros kenyeret, de már nem tudott megállni két lábán, ezért a kenyeret nem ette meg, hanem nyakon vágta magát vele, majd a földre zuhant.
Ekkor elérkezett az éj fele és új napba fordult világ, és mi is belesiklottunk, bár már nem éreztük.
Azért lehetséges eme események ily kimerítő elbeszélése, mivel a Süllőbálna szájából kilógott egész este egy felvevőgép, ami rögzítette az eseményeket. Ott van az hasában mind a mai napig mert nem bírta megemészteni.
.

Ismétlés

.


-Mészáros Péter Moha-
.

Én minden reggel ismételek megismétlem a tegnapi napot reggel hétkor ébredek fel panelmémmel: egy panelban lakok. A szemben feszülő betonsort nézem a ház felett károgó varjúhad támad a lakók már motoznak ez egy ismételt reggel a felgyújtott lámpák szinte kiabálnak. A folyosókra kivert nyugdíjas bácsik dideregve szívják a talpas dekkeket én meg amíg a vezeték ásít folyatom magamra a forró cseppeket. A lépcsőházban is csak ismétlést látok ahogy a muskátli dzsungel az ablakban telel a meglocsolt citrom a harmadik emelettel egy tegnapról ismerős sárdarabnak felel. És kilépek a térbe hol a levélforgatagban a panelek tüskéi a szelekbe vegyül egyetlen sétáló eb sem veszi észre hogy ismétlés a fűbe a fara hogy feszül. A betonházak közt vár a kitaposott ösvény egy eldobott üveg a megfagyott füvön két perc és ott vagyok a busz megvár míg kialszik bennem a reggeli közöny. Ismétlést látok de nekem ez öröm:
A tegnapról ismert kínai parkol pont oda ahova tegnap előtt botjára görnyed szörnyen lehangolt bemegy hol az előbb egy kissrác kijött.
A szürke kocsinál a reggel fénypontja a dudások macája éppen diskurál hosszú zsinórról lóg a mobilja dzsoggingja susog a sminkje friss akár a kislány ki beszáll hatalmas táskát préselve a hátsó ülésre vidám miért is ne az anyjára ütött kinek a frizurája friss akár a reggeli ködök. Ez tökéletes idő zsebürítésre taknyos zsebkendők reszkessetek a narancssárga kuka se veszi észre de én látom itt tegnap csikket keresett valami ősember-bunkó a hamuhegyektől nem látni egyebet hát nem kiborogatta hogy rohadna meg. És itt a buszom expresszre szállok a BKV pontos mint az óramű gumifelszínén masszívan állok minden utasunk álomszerű. Ismerős arcok hét negyvenötkor ismétlik önmaguk s az én reggelem sikolt a motor a párás üvegben tegnapi a táj de én élvezem. Rengeteg kisdiák a fülük betömve szól benne a diszkó nagyon morcosak most nincs kedvük heccelni még nem megy a cécó át nem adnák helyük kótyagosak hajuk akár a seprű nagyon zabosak ki volt az a tetű aki miatt ilyen korán kell kelni az iskola miatt. A Kada utca sarkán a Szépségszalon alján fújják már a fodrász csajok szájukból kihabzó vattapamacson át a hosszú pelmelles egy miligrammot. Ismétlés ez is de rá se bagózzatok. A Sörgyárnak faláról régen lekopott már kedvencem mitől errefelé jártamban-keltemben mindig felvidultam mindig hátba veregetett egy pirossal felfújt apró kis szöveg KITARTÁS hirdette éveken át egy jobbító szándékú elvtársi öreg. Ma csak a sör folyik erre meg a hülye szöveg. Egymást taposó óriásplakátok leértékelt só mindjárt behányok nem látni mást csak városimázst ahogy egyik cég a másiknak felel ezt vegyem azt költsem el s közben nem zavarja hogy agyam a falat vakarja s hogy ez engem kurvára nem érdekel. Az éles saroknál lassú a tömeg a kocsikba belátni ahol részletekből próbálom kitalálni a sofőr ki lehet. Nem látni egyebet csak egy jobb kezet ami jobb térdet lapogat vagy cigaretta után kutat a sebváltót rángatva a zakóját húzgálja s oly lényegre törő hogy ültében is jól látsszon az aranykarkötő. Közben cseppet sem bánja hogy puccos kocsijában üres ülésekkel egyedül tesped a csúcsforgalomnál nem látott szebbet. De hiába. Az ismétlésnek is van ám határa mert ahogy a buszom az Örsre ér úgy szökik ki arcomból a vér az ismerős arcok ugyanis leszállnak megszokott lépteik vígan kalimpálnak s helyüket átveszi az ember folyam hol munkába rohan boldog boldogtalan ebben sodródom tovább egymagam. Ez a város az ember malátája a tésztaként szétnyúló tömeg ecetet öntve az életsalátára a gyufaként rázkódó reggelit majszoló porhüvelyek minden arca egy életnek regénye a születés harca halálért cserébe hol senkit nem látsz újra így van elintézve. Gondolod. Mégis folytatod ott hagyva csapot és papot hogy megismételhesd a tegnapi napot.
.
Mészáros Péter Moha
.
.

Félkarú Jack

Az a baj, hogy mérges vagyok, doktor úr, mondtam a folyosón, egy fehér széken.
Az nem vezet semmire, mondta a főorvos és hiányos bajsza alatt megjelent egy félmosoly, ami lehetett az együttérzés jele, ugyanakkor, része lehetett a szakmával járó szelid közönynek is, mellyel tudtomra adta, nem kiváncsi történetem részleteire.
Próbálja egy kicsit szarkasztikusan felfogni az életet, bölcselkedett és előadott valami rém rossz, szakállas viccet, amin, az adott körülmények között, még illedelmességből sem sikerült nevetnem. Ha érdekelte volna, hogy miért ülök a váróban három órája, és eközben miért vagyok kissé ingerült, talán elmondom neki, hogy a legrosszabb, és egyben legdühitőbb baleset, az, ami az emberrel önhibáján kívül történik, kivált, ha banális eset, hogy nem bánnám, ha a karom mondjuk egy részeges éjszaka alkalmával törik el, nem pedig úgy, hogy a Városligetben bringázgatva egy szabadon engedett, neveletlen eb egyszerűen a kerekeim alá rohan. Akinek elmeséltem a váróban az esetet, mind azt kérdezte, mi lett a kutyával, miközben a főorvos úr felvilágositott, hogy törés és törés közt van ám különbség, és amilyen most nekem van, azt még az ellenségének se kivánná, mert amilyen szar helyen roppant meg az orsócsont, az ilyet még a műtéti beavatkozások sem hozzák rendbe. Persze én megpróbálom szarkasztikusan felfogni az életet, csak valahogy nem sikerül.
Alapjában véve ugyanakkor örülnöm kellene, mivel a doki, aki felvette az esetet és megmutatta a röntgenfelvételt, mint utóbb kiderült egy gyakorlatlan, friss doki volt, és ha véletlenül nem keveredik elő a főorvos, egy sima gipsszel izzadok négy hétig, hogy aztán soha többé ne tudjam fölemelni jobb kézzel a söröskorsót.
Ültem tehát a váróban, a világ talán leglepukkantabb, már szinte szürreális kórházában, fél tucat szerencsétlenül járt, friss nyomoronccal és próbáltam szarkasztikusan felfogni az életet. Csak hát nem sikerült.

Befog!

bEvErsEk

Ulman Kowalsky: Egy csiga

Egy csiga eladta a házát.
Vett rajta egy nyitott Mazdát.
Most Ő a leggyorsabb állat.
Turbóban veri a nyálat.

BeVerSek

Ulman Kowalsky: A menő csiga

Eladta a csiga a házát
vett rajta egy nyitott Mazdát
egy szőke nő meg megszerette
nem is ment jogi egyetemre

A csigával furikázgat
bemutatnak a gepárdnak:
-Na ki a leggyorsabb állat?
vált a csiga, a Mazda vágtat

Nagy menő, a kutya fáját!
szőke nőt visz, nem a házát
azzal veri már a nyálát.

Más a módi

Virágot veszek anyámnak az utcán. Már minden zárva van csak egy nylonnal fedett,
gerendákból tákolt illegális „virágbolt” mered ki a repedezett betonból két banyával meg egy-két vödörben száradó csokorral..
Kiválasztok egy meglehetősen jó állapotban levő, méregdrága csokrot és odanyújtom a banyának: Ezt kérem, mondom határozottan, ahogy már ezt utcai árusokkal szokás. – Az utcai árusok szeretik a tökös gyerekeket, nem tudom miért gondolom ezt, de ezt gondolom- Szóval határozottan választom a csokrot, de aztán hirtelen elbizonytalanodom. De csak nagy pénzem van, mondom óvatosan. A banya meg se rebben. Nem baj, mondja félvállról, nyílván kellemeset kaszált az idei nőnapból. Előhalászom a tízezresemet a banya meg rámered. Ez magának nagy pénz? Mondja penészesen. Ugyan, ne vicceljen már…

Villám Béla gyorstalpaló gyalogkakukkja

A kisÖreg

Sárga Péter-PestimesE ( részlet)

Két deszkás áll az ajtóban. A villamosban. Megyek valahová. Nézem őket. Kopott, seggben löttyedt, lánccal lóbálkozó, boka felé vékonyodó zsíros farmer, kapucnis pulcsi, baseball-sapka. Ismered. De aztán jobbról meglöttyen valami. Egy utas hirtelen felpattan a helyéről, egy kisöreg, régi, barna, prémgalléros télikabátban, a deszkások mellé lép, kirántja műanyag, SZTK- keretes szemüvegét és a fiatalokhoz nyomja a képét. ÉN MÁR 76 ÉVES VAGYOK. TE HÁNY ÉVES VAGY? És az egyik deszkásra mutat. Közben meg vigyorog, eszeveszettül. A villamosban mindenki ledermed. Mi ez? Forgatás? Ki ez a kisöreg és mit akar? És miért éppen tőlük? A tizenéves deszkások röhögnek. Ők az új generáció. Be nem szarnának semmitől. TIZENKETTŐ. Mondja az egyik. A prémgalléros kisöreg azonban nem éri be ennyivel. Orrán a hatalmas SZTK- kerettel tovább vigyorog és a másik srácra mutat. ÉS TE? TE HÁNY ÉVES VAGY? A villamos társasága bezárkózik. Valami gáz van az öreggel, konstatálja mindenki. Jobb távol maradni. Ez őrült, vagy megveszett. Az öreg meg nem tágít. A választ várja. A válasz meg várat magára. És a következő megálló sehol. LEHET, HOGY 10, LEHET, HOGY 14. Incselkedik a deszkás. HÁNY ÉVES VAGY? Vicsorog az öreg. NEM MONDOM MEG. Mondja a srác és a haverjára nevet. A kisöreg meg, mintha mi sem volna természetesebb, magyarázat nélkül, egyszerűen otthagyja őket és a szétváló tömegben a villamos elejébe siet, orrán még mindig az SZTK- kerettel. És a következő megálló sehol.

PestimesE

A felirat

Ma délután hírdetőtáblákra ragasztgattam cédulákat. A saját, még nem létező cégem plakátjait. Új Technokol Rapiddal. Ragaszkodom az elveimhez. Az Új Technokol Rapid egyébként abban különbözik a régitől, hogy fele akkora, jobbára csak levegőt tartalmaz, és hogy egy kis használat után eltörik a tubusa és kifolyik az ember tenyerébe. Az egyik oldalán az áll: Alkalmas iskolai és barkács célokra. A másik oldalán meg: Gyermekek kezébe nem kerülhet. Szóval cikk-cakkban kavirnyáltam egyik utcából a másikba és hírdetőtáblákat vadásztam és ha találtam összeragasztgáltam a hirdetésemmel. Egyszer csak, egy eldugott kisutcában profi fotósboltot fedezek fel, ami nagykereskedelmi boltnak hirdeti magát és majd minden világcég neve ott virít a kirakatüvegen. Hűha. Álmaim boltja előtt álltam. Volt előtte egy hirdetőtábla, azt még előbb jól összeplakátoztam, aztán óvatosan megközelítettem az üzletet. Jó nagy kirakatüvegek a bizonytalan vásárlóknak és a félénk érdeklődőknek. Bent fotókellékek, az üvegezett asztalokban filmek: KODAK, FUJI, NIKON, látom a kirakatüvegen. Helyben vagyunk. Arra gondolok, be kéne térni és egy jövőbeli cél érdekében megtudakolni, ugyan mennyibe kerül manapság egy jó minőségű fekete- fehér filmtekercs. Már az ajtónál állok. Egy lépést teszek a kilincs felé. Hirtelen arra gondolok mégse. Majd máskor, legközelebb. Aztán visszahőkölök az ajtóüvegre kiragasztott nagy sárga betűktől: KÉRJÜK, NE ÁLLJON AZ AJTÓ ELÉ!
Elmenekülök. És közben úgy érzem a boltból figyelik távolodó lépteimet.
pest

vAkaratok

Estike

És az a hely. Nem hittem a szememnek. A New York-ot majmoló csili- vili vagy túl trendi pesti helyek után az Estike, kérem egyszerűen egy kollégium pince klubja. A maga szétrúgott ajtóival, eldugult WC-ivel és ugri-bugrizó diáklányaival. Kétezer nyolcban. Az egyetlen piszuár, ami az est végére eldugult magányosan szolgálta a sört vedelő ifjakat, fekete szemeteszsákkal megalázott kollégája mellett. Valamikori fehér csempe testén nem aznapi hányás nyomai virítottak. Rózsaszín pepita dizájn. SZARSZAG. A pult körül. Nem, mert valaki befingott az egynyolcvan magas, levegőtlen helyiségbe. Az a szag nem is a WC-ből jött. Ott voltak más szagok. Nem. Ez a szarszag olyan határozott volt, mintha valaki egyenesen a pult tetejére kulázott volna. Átadtam B.-nek a szaloncukrot, amit útban odafelé találtam egy kuka mellett. BOLDOG MIKULÁST, mondtam. Aztán megláttam, hogy a pulton egy kosár tele van hasonló szaloncukrokkal. KÖ-SSZ-III. Kiáltott B. egy kicsit harsányabban, mint kellett volna, az én fejemben meg összeállt a kép. Egy másodperc alatt játszódott le, míg B. a cukornak örült. Egy szaloncukor története. Rejtélyes eltűnése és kalandos visszatérése. Ki az aki a koncert előtt távozott és ki az aki, nem tud beletalálni egy méterről egy kukába. Aztán megkérdeztem B.-t, mi a fasztól van itt, ilyen rettenetes szar szag. AZ A PÁLINKA, mondta B. NAGYON JÓ PÁLINKÁJUK VAN ÉS OLCSÓ. Ezt már a telefonban is mondta. Mintha a pálinka miatt kívánkoznék a koncertjét megnézni. A pult fölött, egy fehér műanyag táblán alkoholos filccel az itallap:
OLCSÓ SÖR, zárójelben: Soproni, 250. Alatta: DRÁGA SÖR, zárójelben Dreher, 270.
A szarszag tehát megszünőben. És diáklányok ugra- bugrálnak. Nem hiszek a szememnek.